A klasszikus példa: DNS-metiláció
Az epigenetikus öröklődés molekuláris alapjait mostanra egy sor élőlényben tanulmányozták. Az úgynevezett DNS-metilációs rendszer - a DNS-hez metilcsoport nevű egyszerű molekulák kapcsolódnak, amelyek egy meghatározott mintázatot alkotnak - közelíti meg leginkább az ideális epigenetikus mechanizmust, ugyanis ezekben az esetekben a változások kellő pontossággal és gyakorisággal át is öröklődnek egyik sejtről a másikra, sőt néha egyik szervezetről a másikra is. Szép példája ennek az a jelenség, amelyet Robin Holliday angol genetikus epimutáció-nak nevezett el, és amit még Linné fedezett fel: a gyújtoványfű virága két változatban fordul elő. Létezik a kétoldali szimmetriájú vad típus és a sugaras szimmetriájú epimutáns változat. Ebben az epimutáns változatban a szimmetriáért felelős Lcyc nevű gén nem a szokásos módon mutálódik - vagyis a mutáció nem a DNS-szekvenciát érinti -, hanem a DNS-molekula metiláltsági mintázata adódik át generációról generációra.
Habár a laboratóriumi növények körében előforduló mutációk jó része hagyományos mutáció, mára már sikerült dokumentálni a generációkon átívelő epigenetikus változásra példát mind növények, mind gombák esetében. Állatoknál ezzel szemben csak igen érzékeny genetikai módszerek segítségével sikerült tetten érni az átöröklődő epigenetikus változások jelenlétét. Az egerek aguti lokusz-nak nevezett, a szőrszín kialakulásért felelős génje a legbehatóbban kutatott állati példa a DNS-metilációra. Genetikailag amúgy azonos alléleket (génváltozatokat) hordozó szülőknek különböző szőrszínű utódaik születhetnek, ha az aguti gének epigenetikai (metiláltsági) állapota különbözik a szülőkben.
Szerzett tulajdonságok átörökítése?
Annak ellenére, hogy állatok esetében viszonylag kevés jól dokumentálható példát ismerünk, a jelenség felkeltette a kutatók érdeklődését, ugyanis - elméletben legalábbis - a mechanizmus alkalmas stabil, ugyanakkor a környezet által módosítható változások továbbörökítésére. A lehetőség, hogy a szerzett tulajdonságok továbbörökíthetők lennének, visszahozza a lamarcki gondolatot, amelyet a genetika végérvényesen megcáfolni látszott. Egyszerűen (ám kevéssé szakszerűen) úgy is fogalmazhatunk, hogy a génjeinknek van "emlékezete". Az elmélet szerint a nagyszüleink által szívott levegő és elfogyasztott étel évtizedekkel később közvetlen hatással lehet ránk, még akkor is, ha magunknak nincsenek hasonló élményeink. Kérdés persze, hogy alá lehet-e kísérletesen támasztani ezeket a hangzatos elképzeléseket. A válasz úgy tűnik: igen.
Ikervizsgálatok
Több tudományos tanulmány is beszámolt már arról, hogy a környezeti tényezők vagy épp az öregedési folyamatok epigenetikus úton rajta hagyják a nyomukat a következő generációk fenotípusán. Az egyik ilyen munka egypetéjű (genetikailag azonos) ikreket vizsgált. Sokak számára az egypetéjű ikrek egyformasága minden kétséget kizáró módon bizonyítja a genetika környezeti hatásoktól független erejét. Ám az epigenetikusok figyelmét éppen azok az esetek keltik fel, amikor az egypetéjű ikrek mégsem tökéletesen azonosak, például nem teljesen egyezik a fogékonyságuk bizonyos betegségekre, vagyis előkerülnek az életkor előrehaladtával kialakuló epigenetikai különbségek. Úgy tűnik, hogy a fiatal egypetéjű ikrek hasonló DNS-metilációs mintázattal rendelkeznek, míg a kor előrehaladtával ez megváltozik. Lehetséges, hogy éppen a metilációs mintázatban rejlő különbségek vezetnek a betegségek iránti eltérő fogékonysághoz.
Generációs hatások
Egy vizsgálat felvetette annak lehetőségét, hogy az anya életmódja befolyásolhatja az utód genetikai állományának kémiáját. Már régóta ismert, hogy az anya életvitele a terhesség korai szakaszában komolyan visszahat az utódra, annak egész élete során. Ennek lehetséges mechanizmusát patkányok esetében sikerült is bizonyítani, mely szerint az anyai gondoskodás befolyásolja az úgynevezett glukokortikoid-receptor génjének metilációs állapotát. A szerzők feltételezése szerint megfelelő anyai gondoskodás hiányában lecsökken a gén metiláltsága, ami a receptor túltermeléséhez vezet az utód élete során. A feltételezett magyarázat azt sugallja, hogy a glukokortikoidok által közvetített stresszválaszok epigenetikus úton meghatározottak lennének.
A környezeti hatásoknak generációkon átívelő hatása is lehet emlősök esetében. A vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a vinclozolin nevű vegyületnek nem csupán a kezelt állatban, hanem a következő nemzedékekben is ivarsejtképzést gátló hatása van. Ebben az esetben is feltételezhető a DNS-metiláció megváltozása, habár az emlősembriók sejtjei fejlődésük kezdeti szakaszában egy igen alacsony metiláltsági szintű szakaszon mennek át, így a metiláltság átörökíthetősége is veszélybe kerül.
Habár a mechanizmus(oka)t illetően bőven van még bizonytalanság, a fenti tanulmányok felhívták a figyelmet arra, hogy az epigenetikus hatásokon keresztül a környezetnek hosszú távú hatása lehet a viselkedésre és az élettani folyamatokra. Az idő eldönti majd, mennyire jelentősek ezek a hatások.
Kérdés, hogy az átörökíthetőség mennyire fontos sajátossága az epigenetikai folyamatoknak. Az epigenetika harmadik jelentése magában foglalja a kromatinállomány biológiájának, valamint az RNS-interferenciának transzkripciós hatásait, illetve a kromoszómák és a sejtmag magasabb szintű struktúrájának változásait. A vonzó ebben a terminológiában, hogy ily módon bele lehet sűríteni néhány nagyon új, nagyon izgalmas kutatási irányzatot. Hátránya, hogy nehezen illeszthető bele a hagyományos, tankönyvekben szereplő terminológiába. Ennek egyik oka, hogy a kromatin változásainak jó része meglehetősen rövid életű. Így például az egyik hisztonfehérje (H2AFX) foszforilációs módosítása epigenetikus változásnak számítana az új, kibővített definíció alapján, de túl rövid életű ahhoz, hogy átörökíthető sajátság legyen. A génátírás alatti hisztonfehérje-módosítás szintén nehezen illeszthető be a képbe. Másfelől a DNS-metiláció befolyásolja a hisztonfehérjék metiláltsági és acetiláltsági állapotát, így közvetve befolyásolja az örökíthető sajátosságokat. Ugyanakkor a hisztonfehérjék állapotát sok más tényező is befolyásolja, aminek semmi köze a DNS-metilációhoz és az átörökíthetőséghez. Ily módon egy egyszerű hiszton-módosítás lehet epigenetikus vagy nem epigenetikus történés is, függően attól, hogy átöröklődik-e. Innentől viszont az osztályozás már túl bonyolult ahhoz, hogy a gyakorlatban is használható legyen.
A másolódás pontossága szintén kulcskérdés, ha az öröklődés alapján ítéljük meg a folyamatokat. A DNS-molekula másolódása a sejtosztódáskor hihetetlenül pontos. Nagyjából 10-100 milliárd bázispárra jut egy másolási hiba. A DNS-metiláció pontossága ezzel szemben nagyjából 96%-os, vagyis minden huszonötödik metilált bázispárra jut egy hiba. Ezzel a hibaszázalékkal dolgozva nagyon hamar eljuthatunk olyan sejtpopulációkig, ahol a metiláltsági mintázat igen változatos lesz. Felmerül tehát a kérdés, hogy mi az a másolási pontosság, amit meg kell követeljünk, ha epigenetikus hatásról akarunk beszélni. Talán az agysejtek jelentik a legszebb példáját a nem-átöröklődő epigenetikus változásoknak. Ezek ugyanis metiláltsági állapotukban igen különbözőek lehetnek, viszont a legritkább esetben osztódnak, így a közöttük meglévő különbségeket sosem adják tovább.
Figyelembe véve, hogy van már néhány definíciónk az epigenetikára, azt gondolhatnánk, hogy semmi szükségünk egy újabbra. Ennek ellenére szükség lehet egy olyan megközelítésre, mely alapján az epigenetika használható fogalom marad a mai értelemben, ugyanakkor nem követeli meg a precíz átörökíthetőséget. Ilyen "egyesített" definíció lehet a következő: epigenetikai esemény az, amikor egy kromoszóma-régió struktúrálisan megváltozik, hogy regisztráljon, jelezzen, vagy megörökítsen bizonyos génaktivitásbeli változásokat.



Nagyszüleink életmódja ránk is hatással lehet
Az utóbbi években számos, a szerzett tulajdonságok öröklődésével kapcsolatos tanulmány látott napvilágot, ami felvetette annak lehetőségét, hogy nagyszüleink vagy szüleink életmódja és táplálkozási szokásai az utódok egészségi állapotát is befolyásolhatják. A hormonális bevésődés következő generációkra történő továbbadását már csak amiatt is érdemes komolyan venni, mert környezetünkben egyre szaporodnak a nem természetes eredetű, szintetikus vegyületek, amelyek így tovább növelhetik a cukorbetegség, az asztma, a szív- és érrendszeri betegségek vagy a daganatok gyermekeinkben és unokáinkban történő megjelenésének kockázatát. Az [origo] Egészség rovatának Csaba György, a Semmelweis Egyetem professzora nyilatkozott, akinek nemrég jelent meg a témával kapcsolatos összefoglaló tanulmánya.
Hormonális bevésődés

Csaba György (Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet) és munkatársai a hetvenes években kezdett vizsgálataikban figyeltek fel arra, hogy az emlősök életében vannak olyan kritikus periódusok, amelyekben egy kémiai hatás - például egy hormon - úgynevezett bevésődést (imprintinget) hozhat létre. Ez azt jelenti, hogy szervezetünk egy-egy sejtje később is "emlékezhet" a hormonnal vagy más kémiai anyaggal való első találkozásra, a sejt jelfogó molekuláiban (receptoraiban) pedig olyan változások jönnek létre, amelyek később döntően befolyásolhatják a szervezet működését. A legfontosabb kritikus periódus a születés körüli (perinatális) időszak, mivel az ekkor történő bevésődés hatása akár egy életre is szólhat. A nyolcvanas években azt is sikerült kideríteni, hogy a bevésődés szempontjából a szoptatásról történő elválasztás időszaka, később pedig a serdülőkori imprinting is ugyanilyen meghatározó lehet az osztódásukat folyamatosan megtartó sejtekben, az első generációt ért hatás pedig megmutatkozhat az utódokban is, méghozzá anélkül, hogy őket bármilyen közvetlen hatás érte volna (ez az ún. transzgenerációs hatás).

"A hormonális bevésődéssel kapcsolatos kutatásaink kezdetét a Tetrahymena nevű egysejtűvel végzett megfigyeléseink jelentették: ekkor vettük észre először, hogy a sejt képes "megjegyezni" a kívülről bejuttatott hormonokkal történő találkozást, majd ez a tudás később az utódgenerációknak is átadódik" - mondja Csaba György. "Ebből adódott számunkra a következtetés, hogy a bevésődés folyamata talán az emlősökben is hasonlóan működhet, vagyis a felnőtt állatok sejtjei a születés körül őket ért hatások függvényében már máshogy reagálhatnak egyes ingerekre, mint azok az állatok, amelyek nem ért hasonló hatás. Az emberek esetében szintén nagy jelentősége lehet ezeknek a folyamatoknak: a táplálkozástól függően megváltozhatnak olyan tulajdonságok is, amelyek az emberi fajon belül többnyire megegyeznek: jó példa erre az első havivérzés és az emlőfejlődés időpontjának eltolódása az USA sok szóját fogyasztó lakosságában, vagy a szexuális indexek európaitól való eltérése az évezredek óta sok szóját fogyasztó kelet-ázsiai népcsoportoknál. Ez természetesen még nem feltétlenül jelent problémát, hiszen az ember evolúciós és társadalmi fejlettségével párhuzamosan az is változik, hogy mit tekintünk "normálisnak", ezzel szemben aggodalomra adhat okot, hogy a transzgenerációs hatások következtében jelentősen nőhet a már most is népbetegségnek számító cukorbetegség, asztma, vagy a daganatok kialakulásának kockázata."



A hormonális imprinting hatását inzulinnal kezelt patkányok esetében az első, néhány esetben pedig a második utódgenerációban is sikerült kimutatni. A további vizsgálatok alátámasztották, hogy a transzgenerációs hatás az inzulin-rezisztenciát kialakító alloxán esetében is érvényesül (ez az anyag számos utódgeneráción keresztül növelte a cukorbetegségre való érzékenységet). Az újszülött állatoknak adott pajzsmirigy-hormon (tiroxin) a következő generációban csökkentette a pajzsmirigyserkentő hormon (TSH) koncentrációját, az egyik gomba-, illetve rovarölő szerről pedig bebizonyosodott, hogy még a negyedik utódgenerációban is károsítja a hímivarsejtek képzését. A terhesség alatt adott mellékvesekéreg-hormon három generáción keresztül okozott alacsony születési súlyt, felnőtt korban pedig megnövelte a kísérleti állatok vér inzulin- és vércukorszintjét (hiperinzulinéma és hiperglikémia). Ezek az állatkísérleti eredmények hívták fel a figyelmet arra, hogy fontos lenne emberben is tanulmányozni az esetleges transzgenerációs hatásokat.

Befolyásolhatja-e az egészségünket, hogy mit ettek a nagyszüleink?

Svéd megfigyelésekből kiderült, hogy a nagyapa 12 és 15 éves kora közötti táplálkozása jelentősen befolyásolta az unoka keringési rendszeri és cukorbetegségben történő elhalálozásának valószínűségét. Minél nagyobb "fogyasztó" volt a nagyapa a kamaszkort megelőzően, annál hamarabb halt meg ezekben a betegségekben a fiú unoka, míg a nagymama esetében a lány unoka (a 2-es típusú cukorbetegség kockázata például négyszeresére nőtt az unokákban a normális rizikófaktorhoz képest; bővebben lásd a keretes írást). Yu-Fen Li és munkatársai egy 2005-ös tanulmányukban kimutatták, hogy a dohányzó anyák gyermekeinél a nemdohányzókhoz képest másfélszeres gyakorisággal fordul elő az asztma, ha pedig a nagymama dohányzott a terhessége alatt, akkor ez az arány 2,1-szeresére nő az unokánál (akkor is, ha az anya nem dohányzott). A veszélyeztetett terhességek kivédésére még a hetvenes években is elterjedten alkalmazott dietilstilbösztrol nevű anyag csaknem ezerszeresére növelte az egyébként igen ritka hüvelyrák kockázatát a szerrel kezelt anyák lánygyermekeinél (bár itt lehet, hogy az imprinting csak mellékhatás volt), a fiúknál pedig a későbbi élet során kialakuló szexuális problémákkal hozták összefüggésbe a kutatók.

"A fent említett példák alapján feltételezhető, hogy a hormonális imprinting hatásai sokszor csak néhány generációval később mutatkoznak meg - például az unokáknál - a kritikus periódusokban ható imprinting jellegű beavatkozások pedig csaknem egészen biztosan továbbadódnak a következő generáció tagjainak is" - figyelmeztet a professzor. "Fontos hangsúlyozni, hogy az imprinting által kiváltott betegségek nem a klasszikus értelemben vett fejlődési rendellenességek közé tartoznak, amelyek többnyire a korai terhesség alatt alakulnak ki; a hormonális bevésődés a születés körüli időszakban a leghatékonyabb, vagyis akkor, amikor a szervek már kialakultak, de a sejtek receptorai még az érési fázisban vannak. Ennek köszönhető az is, hogy míg a klasszikus születési rendellenességek már közvetlenül a születés után is jól láthatóak, addig a bevésődés hatásai csak a későbbi élet során mutatkoznak meg. Az imprinting a normálisnál érzékenyebbé teheti a sejteket egy-egy betegségre, ehhez pedig arra is szükség van, hogy a kritikus időszakban jelen legyen egy a külső vagy a belső környezetből származó "kiváltó" anyag is. Ilyenek lehetnek például a szteroidok közé tartozó férfi és női (androgén és ösztrogén) hormonok, vagy azok akár terápiás célból felhasznált származékai. De hasonló hatásúak a környezetünkben - vízben, levegőben és a táplálékokban - egyre nagyobb mennyiségben jelenlévő szteroid-típusú molekulák is. További -klinikai- megfigyelések alátámasztották azt is, hogy a perinatális időszakban történő hormonális bevésődés befolyásolja a szívkoszorúér-betegségek, a magas vérnyomás, az agyvérzés, az elhízás, illetve a 2-es típusú cukorbetegség megjelenésének időpontját, gyakoriságát, valamint a betegségek súlyosságát. Ebben elsősorban a szintén a szteroidok közé tartozó glükokortikoidoknak lehet meghatározó szerepe (ezeket a hormonokat használják például a koraszülött csecsemők tüdejének erősítése céljából), de ide sorolhatjuk a szteroid hormonok hatását utánzó, illetve felerősítő anyagokat, amelyeket európai és amerikai populációkban a hímivarsejtek számának csökkenésével, valamint az emlő- és a hererák megnövekedett előfordulási gyakoriságával sikerült összefüggésbe hozniuk a kutatóknak" - tudtuk meg a professzortól.


Ideje komolyan venni az epigenetikus öröklődést

A transzgenerációs hatások tanulmányozásához több generáció adatsoraira is szükség van, amit emberek esetében gyakran nem könnyű beszerezni. Emiatt viszonylag kevés kutató foglalkozik a nagyszülőket ért hatásoknak a gyerekekre vagy az unokákra gyakorolt hatásaival, a svéd Umea Egyetem kutatói azonban nemrég hiánypótlónak tekinthető cikket publikáltak a témában. A European Journal of Human Genetics c. folyóiratban közölt tanulmányukban Gunnar Kaati és munkatársai többek között az apai nagyapa pubertáskor előtti - 12 és 15 éves kor közötti - táplálkozásának fiú unokákra gyakorolt hatásait vizsgálták.

A tanulmány különlegessége, hogy létezett egy olyan adatsor, amelyből már statisztikailag is megbízható következtetéseket lehetett levonni: a kutatócsoport egy izolált svéd közösség táplálkozását elemezte, amelyhez 1799-től kezdve rendelkezésre álltak az éves gabonatermés mennyiségi adatai. Az 1905-ben született nagyszülői generáción eredmények azt mutatták, hogy azokban az években, amikor a termés gyengébb volt (vagyis a nagyszülő viszonylagosan "koplalásra" kényszerült), akkor a fiú unokák élettartama meghosszabbodott, ellenben amikor bőven volt táplálék, akkor rövidebbnek bizonyult az utódok élettartama.

A kutatók ezt követően két másik adatsorral is kiegészítették vizsgálatukat (egy 1890-ben és egy 1920-ban született generációval), amelynél már nemcsak fiú unokák élettartamát, hanem a szív- és érrendszeri betegségekkel és a cukorbetegséggel összefüggő halálozási arányt is vizsgálták. A szív- és érrendszeri betegségekkel összefüggő mortalitás csökkent abban az esetben, ha a nagyapa kamaszkora előtti években nem állt rendelkezésre elegendő mennyiségű táplálék. A cukorbetegség esetében pedig valóban meglepő eredményt kaptak a kutatók: amennyiben bőséges mennyiségű táplálék állt az apai nagyapa rendelkezésére, akkor a fiú unokában négyszeresére nőtt a cukorbetegséggel kapcsolatos halálozási arány. Az apa esetében a táplálékfelesleg ugyanakkor "védő hatást" biztosított fia számára a cukorbetegséggel szemben, így feltétlenül szükséges, hogy a vizsgálatokat további csoportokon is megismételjék.




Ami pedig az 1905-ben íródott Ló és Tenyésztése könyvben benne foglaltatik (438. old.):

"Fontosnak jeleztük már ott a használati lóra nézve is az egészséget, fontosnak mondjuk azt itt a tenyészállatokra nézve is, mert ha valami, úgy a beteges szervezet, vagy az arra való fogékonyság határozottan oly valami, a mi az ivadékban másodvirágzásnak indul.
Különösen egyes bántalmak s úgynevezett átörökíthető hibák azok, a melyeknek csírái az utódba átszármaznak s csak éppen kedvező alkalomra, körülményre várnak, hogy teljes kifejlődésben is megjelenjelenk. Különösen amaz idült bántalmak, a melyeket az apa- vagy anyaállat maga is örökölt, vagy a melyet szerzett és szervezeti, szöveti elváltozással megtartott, öröklődnek át nagyobb biztonsággal. Pl. a csontrendszer hibái és bántalmai; az idegrendszer abnormitásai; a szem és pata-hibák; a hibás végtagállasok és mozgásformák; a rossz szokások stb., és pedig átöröklődnek ezek rendesen sokkal következetesebben, mint a jó tulajdonságok."

EPIGENETIKA

(Power point bemutató szövege)

TUDOMÁNYOS HÁTTÉR

A Johns HOPKINS Egyetem Orvosi Karának Epigenetikus Központja
kutatóinak legújabb eredményei

Az epigenetika egy orvosi tudományág, amely az öröklődő változásokkal foglalkozik DNS szekvenció változások nélkül.

Jean-Baptiste Lamarck gondolta ki már Darwin előtt fél évszázaddal azt, hogy valamiféle evolúció zajlik a világban. Kortársai elképzeléseinek sarokpontját – miszerint a szülők tapasztalatai továbböröklődnek a gyermekekre – szimplán kigúnyolták.

„Persze senki sem gondolja, hogy Lamarcknak mindenben igaza volt, de az elmúlt évtizedben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a táplálkozáshoz és a stresszhez hasonló környezeti tényezők következményeit továbbörökítjük gyermekeinkre anélkül, hogy egyetlen génünk is megváltozna.” – áll a New Scientist epigenetikáról szóló cikkében.

Ez tudományos választ adhat jó néhány olyan kérdésre, amelyre eddig csak elméleti válaszaink léteztek.
A tanulás fontosabb vagy a genetikai öröklődés? Például magyarázatot kapunk arra, hogy miért jelent olyan sok embernek problémát az elhízás, vagy hogy miként lehet egy családban hajlam egy adott típusú rákra anélkül, hogy bármilyen egyértelmű nyoma lenne a DNS-ben. Egyebek között a skizofrénia, a bipoláris betegség és a cukorbetegség kialakulásának hátterében sem genetikai, de mégis örökletes tényezőket sejt több kutató.

A DNS Metilációs Rendszerének vizsgálata

ALAPTÉTEL:

A DNS-hez metilcsoportok kapcsolódnak, melyek meghatározott mintázatot alkotnak.

A Metilációs mintázat környezeti hatásokra változik, minden ember metilációs mintázata az évek során változik.

KUTATÁS:

1. Önkéntesek DNS Metilációs mintázatát vizsgálták 1991-ben, majd 2002. és 2005 között. A megismételt vizsgálatok során megállapították ugyanazon egyéneknél a Metilációs azaz Epigenetikus mintázat változását.
.

2. A mintázatok átörökítését is vizsgálták: 16 éves intervallumban adott családok 2-3 generációitól vettek mintát, s megállapították, hogy a Metilációs szint változott, s a változás iránya a családtagoknál azonos volt.

Következtetés:

A genetikai örökítőanyagunkhoz, a DNS-hez kapcsolódő különféle kémiai csoportok MINTÁZATA VÁLTOZIK az életkorral

A változások MÓDJA egy családon belül azonos, azaz ÖRÖKLŐDIK

A Metilációs szint változása

a gének működésképtelenségét,
vagy nem megfelelő időben, nem megfelelő sejtekben való aktiválódását eredményezheti.

Ez azt jelenti, hogy a genetikai anyag nem változik de a gének működése igen.

Ez azt jelenti, hogy a gének EMLÉKEZNEK.

Ez azt jelenti, hogy hogy a szerzett betegségek is átörökíthetőek az utódokra.

Tehát az, hogy pl. az adott generáció hogyan táplálkozott, dohányzott, milyen levegőt szívott, milyen fizikai/érzelmi traumákat élt meg – KÖZVETLEN hatással van a későbbi generációkra!

Ez magyarázhatja a családon belüli megnövekedett fogékonyságot bizonyos betegségekre (pl. rák, allergia).

Svéd kutatások

a nagyszülők illetve szülők életmódjának és táplálkozási szokásainak az utódok egészségére való hatásával kapcsolatban

Egy parányi, elszigetelt északsvéd falu, Överkalix népességének tanulmányozásával arra az összefüggésre derült fény, hogy hosszabb ideig élnek azok a férfiak, akiknek a nagyapja 9 és 12 éves kora között éhezett.
A nőknél annyi volt csak a különbség, hogy a nagymama éhezése akkor hozta a legnagyobb élettartam-növekedést, ha az a nagymama csecsemőkorára esett. Úgy tűnik, az ivarsejtek képződésének időszakában valami megváltozott az éhezéstől a nagyszülőkben, s ez az „információ” továbböröklődött.

Az asztma kockázata

dohányzó anya esetében 1,5-szeresére nőtt az asztma gyakorisága a gyermeknél

a nagymama dohányzása a saját terhessége alatt 2,1-szeresére emelte az unoka asztmában való megbetegedésének gyakoriságát, akkor is, ha az anyja nem dohányzott!!!

Keringési és cukorbetegség kockázata

A nagyapa 12 és 15 éves kora közötti táplálkozása jelentősen befolyásolta az unoka keringési és cukorbetegségben való elhalálozásának valószínűségét.

Minél egészségtelenebbül táplálkozott az adott életkor-intervallumban a nagyapa, annál hamarabb halt meg ezekben a betegségekben a fiúunoka.

A nagymama esetében négyszeresére nőtt a lányunoka 2-es számú cukorbetegségben való megbetegedésének kockázata.

Kövérségre hajlamosító tényezőnek bizonyult viszont különböző kutatásokban az, ha az apa 11 éves kora előtt rászokott a dohányzásra, bételdiót rágcsált, vagy ha az anya a terhesség első két trimeszterében éhezett.

A legújabb hipotézisek szerint egyes elhízásra hajlamosító géneket aszerint kapcsol ki vagy be a szervezet, hogy a kritikus időszakban kitartóan sok vagy kevés az étel.
Reinhard Stöeger, a seattle-i Washington Egyetem kutatója szerint a fejlett világban egyre nagyobb egészségügyi problémát jelentő elhízás és a második típusú cukorbetegség kialakulását könnyen lehet, hogy a felmenők jóltápláltságára lehet visszavezetni, hiszen az emberi szervezetet az evolúció inkább az éhezésre készítette fel, mint a túl bőséges táplálkozásra.

Ez azt jelenti, hogy a szerzett betegségek is átörökíthetőek az utódokra!


A generációs, pszichogenetikus stressz

A generációs, pszichogenetikus stressz egy olyan élethelyzetet ír le, mellyel valamely előző generáció küzdött, azt a viselkedésmintát, modellt jelenti, mellyel az előző generáció valamely traumatikus élethelyzetet sikertelenül kezelt – s aztán örökül adja a következő generációnak.

Hiszen tudjuk: „hetedíziglen fizetnek a fiúk az Apák bűneiért…” – de tegyük hozzá: a lányok is.

Amikor generációs stressz oldására van engedélyünk, ez azt is jelenti, engedélyünk van letenni azt a terhet, melyet generációk hurcoltak és adtak tovább – az utánunk következőknek már nem kell ezzel a teherrel élniük.