|
Idén először indítjuk el a "Lovaglás népszerűsítése az iskolákban"
programunkat. Szeretnénk megismertetni a gyerekeket a lovaglás élményével.
Segítséget nyújtani nekik az eredményesebb tanuláshoz lovagláson
keresztül. Folyamatosan képezzük magunkat, tartásjavító tornákat
illetve tanulást segítő tornagyakorlatokat végeztetünk lóháton.
Ezek a gyakorlatok ló nélkül is elvégezhetőek igen eredményesen.
Tapasztalatok révén elmondhatjuk, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen
végzik a gyakorlatokat akár egy jeggyel jobban teljesítenek. Mindenféle
tanulási nehézségre van tornagyakorlat, úgymint helyesírás, fogalmazás,
olvasás, számolás, szövegértelmezés. Sok iskolában már az órát 2-3
perces élénkítő, összpontosító, agyintegrációt elősegítő gyakorlatsorral
kezdik a gyerekek.
Természetesen előfordul olyan helyzet is, amikor ezek a gyakorlatsorok
első körben nem segítenek a gyereknek. A tanulás, dolgozatírás során
olyan stressz lép fel a szervezetében, ami azonnal blokkolja a jó
teljesítő képességében. Ez adódhat félelmeiből, elvárásokból, fenyítésekből,
stb. Ezeket a blokkokat, múltbéli stresszeket a kinezológiával nagyon
szépen fel lehet oldani. Ehhez természetesen szakember szükséges.
Szeptembertől nagyon szívesen állok bárki rendelkezésére.
A program megvalósításának feltételei:
- a program ingyenes
- egy olyan hely biztosítása, ahol 2 lóval lovagoltathatunk
- folyamatos időpontok biztosítása (akár testnevelés akár osztályfőnöki
óra keretében)
- szülői beleegyező nyilatkozat
Természetesen egy osztályból 45 perc alatt a gyerekek csak pár percet
tudnak a lovon tölteni. Viszont, ha kedvet kapnak a lovaglásra,
részt vehetnek 1 napos szervezett osztálykiránduláson nálunk illetve
további programjainkon. További információ: www.lopofa.hu
Felhívom az iskola figyelmét pályázati lehetőségekre is, amelyekre
alapítványukkal pályázhatnak. A várható támogatás 100%!
- Leader program (lovaglástól függetlenül eszközberuházásra igényelhető)
- Iskolai lovas oktatás TÁMOP 6.1.2.
- Szabadidő- iskolai bázison TÁMOP 5.2.3.; TÁMOP 5.2.5.
Bízom a sikeres együttműködésben!
Lovaglás népszerűsítése iskolai kereteken beül
Egy állat sem gyakorolt olyan jelentős hatást az emberiség fejlődésére,
mint a ló.
A ló a szabadidő hasznos, egészséget megőrző, az egészséget javító,
helyreállító eltöltésében társa az embernek. Társa a természet megismerésében,
egy magasabb életminőség megvalósításában. A lóval való bánás, a
lovaglás, a lovastorna sok öröm, élmény forrása, amellett felelősségérzetre,
fegyelemre, önuralomra nevel.
A ló az iskolások számára:
- Társ, jó barát, "akit" szeretgetni, dédelgetni lehet.
- Segítőtársa az érzelemvilág kibontakoztatásában.
- A természet megismerésének gyakorlati lehetőségét nyújtja.
- Felelősségérzetre, egy másik lényről való gondoskodás felelősségére
nevel.
- Szokatlan feladatoknak, helyzeteknek megoldására tanít.
- A természet szabadságának megismerését teszi lehetővé.
- Lehetőséget nyújt a lóval való bánás szakszerű elsajátítására,
a ló etológiájának megismerésére.
Az állatok egészen a közelmúltig az ember hétköznapjainak természetes
közegéhez tartoztak. Ma az emberek döntő többsége természetellenes,
inger-, és élmény szegény környezetben nevelkedik és él.
A ló, a lovaglás az iskolás gyermek számára egy már eltűnt világ
gazdag élményanyagát tárja fel.
Szociális magatartás:
A lóval való bánás, a lovon és lóval való mozgás teljes embert kíván.
Ez a társi kapcsolat fejleszti az iskoláskorú gyermek szaglás-,
látás-, hallás- és egyensúlyszerveit is, hiszen különböző ingerekre
kell helyes válaszokat adnia.
A lovak ápolása során a tanulók megismerkednek a ló viselkedésével,
és felelősséget vállalnak "jó létének", jó közérzetének
biztosításában. Ezzel egy másik élőlény eltérő igényeinek megismerésében
és annak kielégítésében, biztosításában is jártasságot szereznek.
Új mozgásélmények, tapasztalatok:
A ló hátán való mozdulatok, és a lóval való közös mozgás az iskolás
gyermek egész testére kihat, és harmonikus fejlődést biztosít. A
lóval kapcsolatos élmények közérzetére, testi fejlődésére is rendkívül
jó hatással vannak. Az kinezológia egyik ágával, a Brain Gymmel
(EDU-K), kapcsoltuk össze a lovaglást. Az ebben a módszerben megtalálható
tanulást segítő, képességfejlesztő gyakorlatsorokat építettük be
a lovaglásba.
Mit kell tudni a Brain Gymről:
Az BRAIN-GYM lehetővé teszi, hogy meghatározott mozgások által előhozzuk
elrejtett tanulási képességeinket. Célja a szemek, fülek, test és
agy felek koordinálása. Az Edu-K a test és az agy, a jobb és a bal
agyféltekék, az agy egyéb dimenzióinak összehangolására, a látás
és hallás energetikai kiegyensúlyozására, az agyféltekék és mozgás
integrációjára helyezi a hangsúlyt.
A BRAIN GYM egy sor gyors, vidám, és energetizáló gyakorlatsor.
Hatékonyan készít fel a tanulásra, problémamegoldó gondolkodásra.
Tanulásra való képtelenség nincs, nem létezett, csak a tanulást
hátráltató blokk van.
A BRAIN GYM és balanszai egy személyiségfejlesztő program, az EDU-K
részét képezi, és kapcsolja össze egy rendszerbe a mozgást és tanulást.
Időbeosztás:
A ló ápolása, a lovasokkal közösen végrehajtott feladatok gondos
tervezést, adott időre történő végrehajtást követelnek. Ezek a feladatok
tervezését, ellenőrzését kívánják meg. A szívesen, örömmel végzett
tevékenység segít a kevésbé kedvelt feladatok gyorsabb elvégzésében
is
A tanulók megismerik a ló szakszerű tartásának, ápolásának ismereteit.
Ismereteket szereznek állatetológiából, az állattal való szakszerű
"párbeszéd" kialakításáról. Csak akkor kaphat a tanuló
helyes választ a lótól, ha "a ló fejével tud gondolkodni".
A természet megismertetésében a lónak döntő szerepe lehet a jövőben.
|